"S miért nem tudok rá 4 csillagnál többet adni? Ugyanis kissé komorabb,sötétebb hangulatot vártam egy olyan történettől,amiben felmerül az öngyilkosság még annak ellenére is,hogy e- cselekmények során egyre inkább érezhető lett,hogy ennek figyelemfelkeltés volt a szándéka. Szóval,maga az elmesélés a téma komolyságához képest kissé lightos." - Ezt írtam a Molyra az olvasás végeztével nem sokkal.
Azóta kissé ülepedett bennem Zsír története és valamennyire módosítanám a Moly.hu-n leírtakat.
(SPOILERES információk a folytatásban):
Ez a történet az elhízást és a velejáró szuicid gondolatokat a cinizmus szemüvegén keresztül mesélte el nekünk Lange. Hibának róttam fel,hogy kissé komolytalanul lettek "tálalva" ezek a súlyos,az életet fenyegető problémák.
Amikor a rövid kritikát a Molyra írtam,hát persze,hogy közben Laurie Halse Anderson - "Jégviráglányok" c. regénye volt eszembe. Hozzá hasonlítgattam Zsírt és ez hiba volt. A "Jégviráglányok" reálisan,naturalisztikusan ábrázolta az evészavarokat és a vele párhuzamosan jelentkező többi mentális problémát,és azokat a tetteket,amik segélykiáltásként foghatóak fel.
Rájöttem,hogy nem baj,ha Lange egy másik oldalról közelíti meg a témát. Persze,hogy kissé cinikusnak kellett lenni,hiszen főszereplőnknek Zsírnak ott van a tehetsége a szaxofonozáshoz,lenne is ember aki felkarolná,de ő inkább marad az önsajnálat posványában. Pedig sok ember élete nagy részében azzal küzd,hogy kitapsztalhassa,rájöjjön,hogy miben jó és miben lehet igazán boldog,s ha valakinek korán megadatik és nem használja fel,erre mit lehet mondani? A lehetőség a kiugrásra,egy ajándék az élettől,amit Zsír nem becsül meg és "torz szemüvegén" keresztül csak a rosszra koncentrál. Ehhez tényleg a cinizmus hangneme passzolt és tulajdonképpen a tervezett öngyilkossága is a fordított folyamatot követte: a tervezés státusza alatt ő maga is tisztában volt vele,hogy igazából nem szeretné megtenni,de a figyelem jól jön. A legvégén hirtelen felindulásból aztán mégis megtette. Ennek a fajta öngyilkossági szándéknak más a folyamata,mint a teljesen realisztikus regényekben,ahol a gondolat fejben egyre-egyre érlelődik és végül a sokkoló tett jön.
A szerző jól ábrázolta a saját problémáiért mindenki mást okoló személyiséget,a jó ideig megváltozásra nem hajlandó és lázadozó fiút.
A szülők karakterei azok,akik tényleg két véglet típust mutatnak be és példaként szolgálnak,mint "ezt ne tedd,ha kamaszgyereked van!": az anya,aki úgy gondolja a harmónia csak úgy maradhat fenn,ha a dolgokról nem beszélnek és a függőségnek (itt az ételtől) megadja vágya tárgyát akkor legalább a megszokott,hétköznapi ,biztonságos mederben csordogálhat az élet tovább. Az apa meg,aki arra vágyik,hogy gyermekében a saját tökéletesített mását hozza létre,de amikor ez nem sikerül,csalódottságában inkább a kerülő hadműveletet válassza.
Tuckert szívesen "láttam" volna többet a sztori folyamán és sajnáltam,hogy Zsír nem engedte be jobban az életébe és persze ezért nem hibáztatható,hogy a végén eltávolodott Zsírtól.
Továbbá értékeltem az Anna-szál végkifejletét: nem hollywoodszerű történés,miszerint Anna a JP-vel csetelés közben már beleszeret Zsírba vagy ilyesmi. Felajánlotta a barátságát a fiúnak és nem vetítettek elénk egyértelmű lehetőséget a jövőbeli románcnak. Mivel Zsír se a chaten,se élőben nem mutatott annyit magából Annának,hogy ez egy csapásra megtörténhessen. Így van ez jól.
Ha elolvastad a "Jégviráglányok"-at,olvasd el ezt is,mert új látásmóddal gyarapodhatsz a tinédzserkori problémákhoz való hozzáállást illetően. Ugyanis cinizmussal átitatott hangnemnel kirajzolódott a probléma és egyben a megoldás is. Az összezavarodott lelket a betegség a rossz oldalra húzza és fekete leplet húz a szeme elé és eltakarja a kilátást a lehetőségektől és a jövő ígéretétől.
A könyv: 7,5/10
Kedvenc karaktereim: Tucker
A borító: 8/10
Ha felkeltette a könyv az érdeklődésedet,innen rendelheted meg (katt az online könyváruházak neveire):
BOOKLINE
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése